Ősvilági túrák

Ősvilági túrák, 20 millió éves időutazás, amire hívjuk, várjuk a vendégeinket idén augusztusban minden hétvégén. 2017-ben éppen 10 éve, hogy a bükkábrányi bányában mintegy 60 méter mélyről előkerültek azok az ősfák, amelyekből 5 az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen ma is megtekinthető. A bükkábrányi lelet őslénytani világszenzáció, hiszen szerves anyagként maradt meg a 300-400 éves korukban elpusztult fák néhány része. Az 5-6 méter magas, 1,5-3 méteres átmérőjű tizenhat fatörzs eredeti, álló helyzetében konzerválódott. Az évfordulóhoz kapcsolódóan augusztusban vezetett túrákkal, szeptember közepétől november végéig pedig egyéb színes programokkal várja az érdeklődőket bemutatóhelyünk, valamint a miskolci Pannon-tenger Múzeum.  

Ősvilági túrák? Hogyan vehetek részt a programon? 

Az ősvilági túrán a geológiai tanösvényre váltott jeggyel lehet részt venni, külön díja nincs. 

Szükséges-e előzetes regisztráció?

A nagy érdeklődésre való tekintettel a programra érdemes előzetesen regisztrálni. Regisztráció>>>

Képes élménybeszámoló az eddigi túráinkról

Augusztusi garantált túrák

Kép 2 / 7

Augusztusi garantált túrák

Print Friendly, PDF & Email